Elon Musk, a Tesla tulajdonos-vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy a jövőben kevésbé fog belefolyni a politikába. Egyúttal biztosította a befektetőket, hogy a következő öt évben is a vállalat élén marad. Megjegyzései rövid időre fellendítették a Tesla részvényeit – számolt be az Euronews.
A milliárdos üzletember a Katari Gazdasági Fórumon adott interjújában fejtette ki, hogy jelentősen csökkenteni kívánja politikai jellegű kiadásait a jövőbeli kampányai során.
Kapcsolódó
Elon Musk állítólag több mint 250 millió dollárt (221 millió eurót) adományozott Donald Trump 2024-es elnökválasztási kampányának támogatására.
Amikor arról kérdezték, hogy a 2026-os félidős választásokon is ugyanezt a szintet költené-e, Musk így válaszolt: „Azt hiszem, a politikai kiadások tekintetében a jövőben sokkal kevesebbet fogok tenni.”
A Tesla-vezér politikai szerepvállalása – az, hogy elfogadta DonaldTrump felkérését a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetői posztjára – negatív visszhangot váltott ki a céggel szemben. Támadások érték az autós bemutatótermeit, és sokan bojkottálták a márkát.
A szélsőjobboldali európai pártok iránti támogatása is vitatottnak bizonyult, és hozzájárult a Tesla elektromosjármű-eladásainak meredek visszaeséséhez a régióban.
Érzékelte ezt maga Elon Musk is, amikor márciusban a wisconsini városházán a következőképpen nyilatkozott: „sokba kerül nekem ez a munka”. A Tesla első negyedéves gyorsjelentése láttán ki is jelentette, hogy a DOGE-ra fordított ideje májustól jelentősen csökkenni fog. Most pedig megerősítette, hogy legalább a következő öt évben a Tesla vezérigazgatója marad.
Elon Musk szavai hatására a Tesla részvényei nyomban 3,6 százalékkal emelkedtek.
A világ legnagyobb elektromos járműgyártójának részvényei már összességében több mint 50 százalékkal emelkedtek az április végi éves mélypontról, de a május 20-i tőzsdezáráskor még mindig 12 százalékkal maradtak el az év elejitől.
Áprilisban egyébként a Tesla európai eladásai továbbra is jelentősen csökkentek éves szinten: Németországban 46 százalékkal, az Egyesült Királyságban 62 százalékkal, Dániában, Hollandiában és Svédországban pedig több mint kétharmaddal. Musk ennek ellenére kiemelte a többi régióban elért erősebb teljesítményt, hangsúlyozva: „az eladási számok jelenleg erősek.” De sok reményt fűz a Robottaxi programhoz.
Megerősítette, hogy a Tesla az eredeti terveknek megfelelően június végéig elindítja a teljesen önvezető járműszolgáltatásokat Austinban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget