Január 20. óta drasztikusan romlott a Tesla márka megítélése, sőt majdhogynem rendszeressé váltak a Tesla-bemutatótermei és a cég által gyártott járművek elleni támadások

Elon Musk szerepvállalása a Trump-adminisztrációban negatív visszhangot váltott ki a demokratákra szavazók és a magukat függetlennek vallók többségének körében, és mindez a Tesla eladásain is lecsapódott. 

Ennek következtében:

  • a Tesla az egyetlen olyan, az USÁ-ban forgalmazott autómárka, amelynek negatív megítélése meghaladja a 15 százalékot;
  • az autósok bizalmatlansága pártállástól függetlenül meghaladja a 30 százalékot;
  • csak az USA-ban élők 32 százaléka ítéli meg pozitívan a Teslát;
  • az autósok 55 százaléka azt mondja, hogy soha nem venne Teslát vagy legalábbis nem valószínű, hogy a márka modelljei közül választana;
  • azok aránya, akik nyitottak a Teslák vásárlása vagy éppen ezt fontolgatják, 44 százalék.

Mindazonáltal az autógyártó részvényei egy komoly lejtmenet után május közepén emelkedtek. Minek következtében 349 dollárt kellett adni a Tesla papírjaiért. Tőzsdei szakértők ezt a Trump kínai vámjaival kapcsolatos cikk-cakkjainak tulajdonítják. Szerintük az úgynevezett fundamentumok nem támasztják alá a drágulást. 

A Tesla 2025 első negyedévében 336 681 autót adott el, ami 13 százalékkal elmarad a 2024 első három hónapjában értékesített mennyiségtől. 

A vállalat tőzsdei értéke pedig még mindig nyolc százalékkal az egy évvel ezelőtti alatt van – írja a Totalcar.

Bizonytalan jövő 

Az elektromos autók idei értékesítését nézve sem túl kedvező az amerikai gyártó helyzete. Az Egyesült Államokban bővülést mutat a villanyautók piaca, a teljes autóértékesítésben elérték a 10 százalékos arányt, köszönhetően az egyre több megfizethető árú elektromos járműnek. Azonban a Tesla modellkatalógusa az új Model Y-t leszámítva nem változott.

A cég árengedményekkel igyekszik menteni a helyzetet. Emellett Elon Musk azt ígéri a vállalat befektetőinek, hogy nagy dobásra készülnek a robot taxizásban, illetve a humanoid robotgyártás irányába is elvinné a vállalatot. 

A szövetségi hatóságok azonban egyelőre nem elégedettek a Tesla önvezető modelljeivel.

Ráadásul a Kongresszus republikánus többsége az elektromos autók gyártását és értékesítését támogató állami kedvezmények visszavonására készül, ami miatt szintén főhet Muskék feje.

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

A Trump-adminisztrációban szerepet vállaló üzletember megnyilvánulásaira hivatkozva az összes vállalati Tesláján túladott a dán Tscherning.

A részletekről ITT írtunk bővebben.