Oroszország napi olajtermelése újabb csúcsot ért el júniusban átlag 10,53 millió hordóval, ennél csak 1988-ban volt több, 11,07 millió hordónyi - írta a Vedomosztyi. Az akkori abszolút rekord után zuhanni kezdett a kitermelés, a mélypont 6,06 millió hordóval 1996-ban volt, majd növekedni kezdett, tavaly az átlagos napi termelés 10,37 millió hordó volt.

A Russia Beyond The Headlines idézte Andrej Gromagyint, a JPMorgan szakértőjét, amely a növekedést elsősorban a Rosznyefty Vankor mezei termelésének tulajdonította, ahol tavaly összesen 18,3 millió tonna olajat emeltek ki, idén pedig 25 millió tonnára számítanak, a napi termelés jelenleg 430 ezer hordó. A másik tényező, hogy a Gazprom napi 350 ezer tonnára emelte gázkoncentrátum-termelését. Ösztönző szerepet játszott ebben az árak alakulása - a csúcs februárban hordónként 119 dollár volt, az idei első félév átlaga pedig 108 dollár.

A napi termelésben Oroszország már rég megelőzte a sokáig vezető Szaúd-Arábiát, ahol júniusban az átlag 9,47 millió hordó volt. Egyes elemzők szerint az oroszok könnyen felmehetnének napi 12,5 millió hordóra, ezzel azonban valószínűleg letörnék az árakat. A Rosznyeftynek azonban nyomós oka volt a termelés fokozására, miután több hosszú lejáratú szerződést sikerült kötnie. Például a lengyel PKN Orlennek 8,6 millió tonna nyersolajat szállíthat 2016-ig, a kínai CNPC-nek pedig 2014-el kezdve 25 év alatt 365 millió tonnát.

Valamennyi olajtársaság középtávon termelése növelését tervezi, az élen a Rosznyefty áll, amely tavaly 205 millió tonnát termelt, és vezérigazgatója, Igor Szecsin volt miniszterelnök-helyettes szerint a TNK-BP felvásárlásának köszönhetően ezt idén 215 millió tonnára emeli.

A Lukoil elnöke, Vagit Alekperov szerényebb, évi 1 százalékos bővüléssel számol, bár 2016-ban két új mezőt is termelésbe vonnak. A Gazprom Nyefty 2013-ra 62 millió tonnát tervez, a Szurgutnyeftyegaz a tavalyi 61,4 millió tonnánál a következő években alig hoz fel több olajat, és a Basnyefty is a tavalyi 15 millió tonnás szintet tartja még 3-4 évig.