A kutatók szerint a klímaváltozás miatt emelkedő hőmérséklet és a népesség változó megoszlása játszik közre a hőséggel kapcsolatos halálozások megugrásában. Míg 2000 és 2006 között éves átlagban 640 ember hunyt el New Yorkban a hőség miatt, ez a szám többszörösére nőhet - figyelmezettek a tudósok az Environmental Health Perspectives folyóiratban publikált tanulmányban.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése ezeket a halálozással kapcsolatos becsült adatokat is lejjebb szoríthatják. A világ kormányai már elkötelezték magukat, azon lesznek, hogy 2100-ig csak két fokkal legyen melegebb a Föld, de kérdés, hogy ezt a célt sikerül-e megvalósítani.
A klímaváltozás miatt egyre nő a kiugróan meleg napok száma, ami a következő évtizedekben mind több ember életét veszélyezteti majd. Sokak halálát meg lehetne előzni az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásával, és azzal, ha olyan intézkedéseket hoznának, amelyek segítenének az embereknek alkalmazkodni a hőséghez - hangsúlyozta közleményében Elisaveta Petkova, a tanulmány egyik szerzője, a Columbia Egyetem Föld Intézetének kutatója.
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Brüsszel jegeli a magyar ügyeket a választásokig – ez most nagyon rossz hír Orbán Viktoréknak
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Egy 24 éves pincérlánnyal akarják elvitetni a svájci tragédiát
Befagy az ország, szibériai hideg közelít
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
A Revolut újabb piacot készül a feje tetejére állítani