Moszkva nyersolajat és egyéb olajtermékeket exportált Európába, az Egyesült Államokba, Japánba és Koreába, de ez a kivitel is napi 2,2 millió hordóval csökkent a háború kezdete óta. Az IEA szerint a szezonálisan magasabb orosz belföldi kereslet mindeközben enyhítette az egyre növekvő veszteségeket, ezzel együtt Oroszország júliusban 19 milliárd, júniusban pedig 21 milliárd dollárt könyvelt el az olajexport bevételeiből - írta a Guardian nyomán az Euronews.
Az EU-s szankciók miatt júniusban Kína megelőzte az uniót, és az orosz kőolaj legnagyobb importőre lett, az IEA pedig úgy véli: amikor 2023 februárjában életbe lép az orosz nyersolaj- és termékimportra vonatkozó teljes embargó, akkor további csökkenés elképzelhető, mivel a napi mintegy 1,3 millió hordónyi nyersolajnak és egyéb olajtermékeknek új piacot kell találjon Oroszország.
Az IEA szerint Moszkva csökkenti majd a kitermelést, így Szaúd-Arábia profitálhat az európai olajkereslet növekedéséből.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei (köztük Oroszország) augusztus elején bejelentették, hogy szeptemberben napi plusz 100 ezer hordó kőolaj kitermelését vállalják.
Az IEA szerint az EU-tagállamok vállalásának köszönhetően, miszerint 2022 augusztusától 2023 márciusáig 15 százalékkal csökkentik a gázfogyasztásukat, a következő hat negyedévben nagyjából napi 300 ezer hordóval több olajra lesz szükség.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)