A Fed az idén már megszokott módon a legutóbbi, az október első hetétől a november közepéig tartó időszakra vonatkozóan is a "szerény vagy mérsékelt" szóhasználattal jellemezte a gazdasági növekedés ütemét - írja az MTI.
Változott azonban az előző vizsgálati periódusra, sőt az egész évre vonatkozóan alkalmazotthoz képest a Fed inflációs kilátásokról alkotott megítélése. "Az inflációs nyomás fokozódott a legutóbbi felmérés óta" - állapítja meg a dokumentum.
Kapcsolódó
Ennek okát az elemzés készítői elsősorban az építőipari alapanyagok árának az emelkedésében, valamint a közlekedési és feldolgozóipari ágazatok beszerzési költségeinek a növekedésében vélték felismerni, amit sok esetben már a fogyasztóknak is áthárítottak.
A megkérdezett gazdasági szereplők a munkaerőpiacon is egyre több régióban érzékelték a feszültség fokozódását, ugyanakkor egyre szélesebb gazdasági területen számoltak be üzleti kilátásaik javulásáról.
Az inflációs nyomás fokozódására tett utalás lényeges változást jelent a Bézs Könyvek idei sorozatában, hiszen a korábbi felmérésekben rendszerint alacsony, az inflációs cél elérését megnehezítően gyenge áremelkedési dinamikát állapított meg a Fed elemzése.
A mostani megfogalmazás tehát erősítheti a piac meggyőződését arról, hogy a Fed az idei utolsó, decemberi kamatdöntő ülésén újabb kamatemelést hajt végre.
Az évente nyolc alkalommal kiadott Bézs Könyv a Fed 12 regionális tagjának a gazdaságról alkotott szubjektív helyzetértékelését rögzíti.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító