A BKV közlése szerint az idei bérmegállapodás keretében egységesen 8 százalékkal nő az alapbér, míg a fennmaradó rész a juttatási elemek emelését szolgálja. Hangsúlyozzák, hogy a folyamatos növelés eredményeként 2025 óta összesen 19 százalékkal nőttek a BKV-nál a bérek, ami megfelel a Fővárosi Közgyűlés által tavaly elfogadott öt évre szóló bér- és foglalkoztatáspolitikai céloknak. Kiemelik, hogy 2022-től átlagosan 78,6 százalékkal emelkedtek a bérek a közlekedési társaságnál.
Azt írják, hogy az idei bérmegállapodásban 8 százalékos, de minimum 40 ezer forintos egységes alapbérfejlesztés jelenik meg minden munkavállalónál, a fennmaradó rész többek között a Budapest-pótlék, az év végi utalványok, továbbá a fix összegű pótlékok összegének emelését fedezi.
A BKV szerint a 2026-os bérmegállapodás az év elejétől hatályos, így a munkavállalók a január havi bérüket már az emelt összegek szerint kapják meg.
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra
Lassú élénkülés, kevesebb álláslehetőség és óvatosabb béremelés lesz jellemző a magyar munkaerőpiacra idén. A foglalkoztatottság továbbra is magas, viszont egyre hosszabb időbe telik munkát találni, a cégek visszafogottabban toboroznak, és a munkavállalók mozgástere is szűkül egy zsugorodó, idősödő munkaerőpiacon, hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság webináriumán.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó
Ekkora nettó lehet a kezdő bér pszichológus végzettséggel
Jövőre indul az M7-es bővítése, majd megépül az M8-as is
Dominóhatást indíthat az OTP új, szigorított lakáshitel-szabálya
Azt állítják, a nyugdíjak negyedét elveszi az állam
600-650 ezres fizetése is lehet az óvodapedagógusoknak
350-450 ezer forintos kezdő fizetés járhat a jogászoknak
Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
Minden, amit a legnépszerűbb szakokról tudni akar: elhelyezkedés, kereset, képzési különbségek