A BEA második becslése szerint a harmadik negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) évesítve 3,3 százalékkal, 2014 óta a leggyorsabb ütemben növekedett. A BEA első becslése 3,0 százalék volt. A piac 3,2 százalékot várt.
A második negyedévben 3,1 százalék volt az éves GDP-növekedés.
Kapcsolódó
A GDP-növekedés ütemének a harmadik negyedévi gyorsulását a BEA a magángazdaságban a készletberuházások növekedésének, az import csökkenésének, a szövetségi és tagállami költségvetési kiadások lassabb ütemű csökkenésének tulajdonította.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére