A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyaránt 13 fős küldöttsége a tervek szerint öt napon keresztül folytat előzetes egyeztetést egy újabb közös kormány megalakításáról.
A megbeszéléseket 15 téma köré csoportosítják. Az első helyen a pénzügyek és adóügyek, a második helyen a gazdaság, közlekedés, infrastruktúra, digitalizáció és bürokrácia nevű témakör áll, a harmadik az energia, klímavédelem és környezetvédelem témaköre. A "migráció/integráció" nevű témakör a kilencedik.
Az úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalás után a pártok külön-külön döntenek arról, hogy érdemes-e hivatalos koalíciós tárgyalást kezdeni. Ha nem sikerül megállapodni a közös kormányzásról, kisebbségi kormányt alakíthat a tavaly szeptemberi Bundestag-választáson győztes CDU/CSU pártszövetség, vagy előrehozott választást tartanak.
A Bild című lap szerint a pártelnökök szerdai találkozóján - amelyen az egyeztetési folyamat menetrendjét véglegesítették - Martin Schulz, az SPD vezetője azt mondta, hogy politikai pályafutása végét jelentené, ha nem sikerülne megállapodni egy újabb közös kormányról. Horst Seehofer, a CSU elnöke megjegyezte, hogy szociáldemokrata kollégája nincs egyedül ezzel.
Mindkét fontos szereplő pozitívan áll hozzá
A delegációk vasárnap az SPD berlini székházában kezdték el a tárgyalást. A pártelnökök az első ülés előtt derűlátóan nyilatkoztak. "Szerintem sikerülhet" a megállapodás - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke. Hangsúlyozta: pártjának célja egy stabil kormány megalakítása, annak érdekében, hogy "öt és tíz év múlva is jólétben, biztonságban és demokráciában éljünk".
Horst Seehofer kiemelte, hogy az előző kormányalakítási próbálkozáshoz, az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott tárgyalásokhoz képest "kevesebbet kell beszélni, és többet dolgozni", és nem szabad túllépni az egyeztetés lezárására kijelölt határidőt, január 12-ét. Hozzátette, hogy nagyon jó hangulatban kezdődnek a megbeszélések.
Martin Schulz azt mondta, hogy a Bundestag-választással új korszak kezdődött, amelyhez új politika kell. Kiemelte, szerinte a CDU/CSU-ban megvan a kellő akarat a konstruktív pártbeszédhez.
A szociáldemokraták január 21-én rendkívüli kongresszuson döntenek majd arról, hogy továbblépjenek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába. Amennyiben sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val.
Az új kormány így várhatóan húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a 2005-2009-es és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.
A szeptemberi Bundestag-választás után a CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról. A pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány gondolata azért bukott el, mert az FDP november 20-án kivonult a tárgyalásokról. A liberálisok arra hivatkoztak, hogy a pártok elképzelései között nincs elég közös pont a közös kormányzáshoz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél