A megkérdezettek 52 százaléka azt akarja, hogy töröljék el a vasárnapi kereskedelmi tilalmat Lengyelországban - derül ki ARC Rynek i Opinia közvélemény-kutató cég felméréséből, amely a Rzeczpospolita megrendelésére készült. A korlátozás már a két évvel ezelőtti bevezetésekor megosztotta a lengyel társadalmat, noha a kezdetekben egyforma volt a helyeslők és az ellenzők száma.
Ahogy csökkent azoknak a vasárnapoknak a száma, amikor lehetett vásárolni, úgy nőtt az ellenzők száma. Az emberek szerint azért kellene felhagyni a vasárnapi boltzárrral, és visszavonni az erről rendelkező jogszabályt mert ezzel szombatonként kisebb volna a boltokban a tömeg, a gazdaság nyerne, ugyanúgy, mint az egyes üzletek, és könnyebb lenne vásárolni.
A járvány csak fokozta a morgolódást, mint azt a vizsgálat mutatja. A lengyelek 52 százaléka szerint legalább az év végéig vissza kellene vonni ezt a szabályt, csak minden harmadik megkérdezett van ellenkező véleményen. Az ellenzők a bolti tömegekre hivatkoznak a járvány alatt, hiszen ez a biztonság kulcskérdés lett. Emellett úgy vélik, hogy a boltok túléléséhez is szükség lenne a korlátozás eltörlésére, ami más ágazatokra is pozitívan hatna.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom