Bulgária, Németország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Írország, Hollandia, Portugália, Románia és Svédország gazdasági részleges egyensúlyhiánnyal küzd. Ciprus, Görögország és Olaszország esetében túlzott egyensúlyhiány áll fenn - mondta Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos az unió gazdasági és szociális prioritásainak a tagállamok által elért haladásáról közzétett éves áttekintésének ismertetésekor.
Ezen tagállamok esetében a bizottság az európai szemeszter keretében végzett külön nyomon követés révén folytatja a gazdasági fejlemények és szakpolitikai intézkedések felülvizsgálatát.
Figyelnek Görögországra
Az uniós biztos tájékoztatása szerint a bizottság megerősített felügyeleti jelentést tett közzé Görögországról. Esetében elfogadta a megerősített felügyeleti keret szerinti második jelentést, amelyben azt értékelte, hogy Görögország milyen eredményeket ért el az eurócsoportban 2018 júniusában tett szakpolitikai kötelezettségvállalások terén. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy noha az ország az év végére jelentős haladást ért el az esedékes konkrét reformvállalásai végrehajtásában, több területen lassú volt a haladás üteme, ami a kapcsolódó kulcsfontosságú reformok késedelméhez vezetett.
Továbbra is magas a görög államadósság, nagy a készlethiány, az utóbbi időben ugyanakkor jelentősen javult a versenyképesség. A magánadósság csökkent, a pénzügyi szektor pedig továbbra is érzékeny a nem teljesítő hitelek magas állományára. Pierre Moscovici kiemelte továbbá, az adósságcsökkentés üteme döntően a költségvetési célok elérésétől és a növekedési potenciál növekedését elősegítő reformok végrehajtásától függ.
Szlovéniának is kiigazítást javasolnak
A bizottság emellett közzétette Szlovénia frissített költségvetésiterv-javaslatára vonatkozó véleményét is. A jelentés szerint az aktualizált költségvetésiterv-javaslat alapján fennáll a kockázata annak, hogy Szlovénia nem felel meg a Stabilitási és Növekedési Paktum rendelkezéseinek. Mind Szlovénia, mind az uniós bizottság előrejelzése szerint a költségvetésiterv-javaslat az ország középtávú célkitűzéséhez vezető kiigazítási pályájától való jelentős eltérést eredményezhet. A bizottság ezért felkérte Szlovéniát, hogy a nemzeti költségvetési folyamat keretében tegye meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 2019-es költségvetése feleljen meg a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályainak.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom