Li Ko-csiang szerint nem csupán Európának, hanem Kínának és az egész világnak érdeke az erős euró megőrzése. Kína évek óta támogatja az európai integrációt, Európa egységét és jólétét, amihez erős fizetőeszközre is szükség van - mondta a kínai kormányfő.
A kínai miniszterelnök megkerülte az egyenes választ arra a kérdésre, hogy országa hajlandó-e kölcsönnel kisegíteni Görögországot jelenlegi szorult helyzetében, de annyit azért mondott, hogy Kína "megtette a saját erőfeszítését" az ügyben. "Kína számos alkalommal tett valós lépéseket, válaszul a görög kormány aggodalmaira és kéréseire" - tette hozzá.
Az EU-kínai csúcstalálkozót záró sajtótájékoztatón egyébiránt Donald Tusk arról számolt be, hogy a felek megerősítették a 2020-ig szóló stratégiai munkaterv melletti elkötelezettségüket.
"Támogatjuk Kína ambiciózus reformfolyamatát, és nincs kétségünk, hogy az sikeres lesz. Megvitattuk azt is, miként javíthatjuk az együttműködést az emberi jogokat illetően, kétoldalú és nemzetközi síkon" - mondta az uniós országok csúcsvezetői testületének elnöke. Mint hozzátette, a megbeszélésen kifejezésre juttatta aggodalmát a véleménynyilvánítás és a szervezetalakítás szabadságának kínai helyzetét illetően, beleértve ebbe a tibeti és az ujgur kisebbséghez tartozók jogait. "Ezzel összefüggésben arra bátorítottam Kínát, hogy kezdjen érdemi párbeszédet a Dalai Láma képviselőivel" - tette hozzá Tusk.
Ami a görög ügyet illeti, azzal kapcsolatban az Európai Tanács elnöke leszögezte: nem igaz, hogy az athéni kormánynak javulni fog a tárgyalási pozíciója, ha a július 5-re kiírt népszavazáson a nemzetközi hitelező intézmények javaslatainak elutasítása kap többséget. Ellenkezőleg, egy ilyen kimenetelű referendum csak tovább fogja szűkíteni a tárgyalások lehetőségét - vélekedett.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom