Európa minden részéről érkező tüntetők, közleményük szerint 3000-en délelőtt körbevették az ECB székházát, hogy megakadályozzák a munkatársak bejutását. A Reuters tudósiótói reggel még csapán 500 fiatalt láttak Frankfurt elővárosában, de a tiltakozók buszokat vártak Berlinből, Olaszországból és Spanyolországból. Megmozdulásukat a blokádra utalva Blockupyra keresztelték, és azt tervezik, hogy délután a Bundesbank előtt is tiltakoznak.
Az ECB azért került a célkeresztjükbe, mert tagja az EU-IMF-ECB trojkának. A Blockupy szervezői ezt tartják felelősnek a megszorító politikára alapozott válságkezelésért, amely leblokkolta a növekedést és óriási munkanélküliséghez vezetett. A demonstrálók az élelmiszerárak manipulálása, a földharácsolás és a rasszizmus ellen is tiltakozni fognak, az említett két bank mellett a frankfurti repülőteret, Európa harmadik legnagyobb légi közlekedési hubját is blokád alá akarják venni.
A Blockupy közleménye szerint sikeresen blokád alá vették az ECB-székházat, amelyet rendőrök biztosítanak, ám a bank is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy business as usual, azaz a megszokott rend szerint tevékenykednek. A brit Guardian live blogja felhívja a figyelmet arra, hogy a csütörtök munkaszüneti nap volt Belgiumban, amit sokan négynapos kikapcsolódásra használnak fel, így péntekre szabadnapot vettek ki.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott