Boris Johnson volt brit külügyminiszter (képünkön középen) a Konzervatív Párt több mint 92 ezer tagjának szavazatát kapta a párt elnökválasztási versenyében, míg ellenfele, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter (képünkön balra) kevesebb mint 47 ezer voksot gyűjtött be, így Johnson lehet a pártelnök, s ennek nyomán Nagy-Britannia következő miniszterelnöke - derült ki a BBC élő tudósításából
Az új vezető szerdán veszi át a stafétabotot Theresa May ügyvezető kormányfőtől, aki twitterüzenetben veregette meg a vállát. Johnson viszonzásképpen az eredményhirdetést követő beszédében azt mondta, hogy boldogan szolgált 2016 és 2018 nyara között May kormányaiban. A nap hátra lévő részében az új miniszterelnök a konzervatív párt politikusai és tagjai előtt tart beszédeket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál