Varufakisz és Lagarde nem hivatalos találkozót tartott a görög reformprogramról az IMF közleménye szerint. Lagarde közölte, hogy hétfőn folytatódnak a részletekbe menő tárgyalások Athén és Brüsszel között.
A görög kormány már korábban közölte, hogy a pénzügyminiszter hétfőn találkozik az amerikai pénzügyminisztérium tisztségviselőivel.
Dmitrisz Mardasz görög pénzügyminiszter-helyettes pénteken elutasította azokat a híreszteléseket, miszerint az ország fizetésképtelen volna. Görögországnak 650 millió eurót kell átutalnia külföldi hitelezőinek áprilisban, ebből 450 millió eurót április 9-én az IMF-nek. Emellett 2,4 milliárd euró értékű görög kincstárjegy jár le a hónapban, valamint további 1,7 milliárd eurót kell előteremteni a bérek és nyugdíjak kifizetésére.
A görög államkincstár azonban üres, a nemzetközi hitelezők - az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - nem segítenek addig, amíg megállapodásra nem jutnak az Alekszisz Ciprasz vezette új baloldali kormánnyal a reformokról. Athén azt reméli, hogy a hitelezők jóváhagyják az általa előterjesztett reformcsomagot és így megkapja az EU/IMF-mentőprogramból megmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós hitelrészletet, valamint az Európai Központi Banknak a görög államkötvényekből származó 1,9 milliárd eurós hasznát is.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom