Ennek keretében Magyarország egyik vezető alumínium-nyomásos öntödéje, a Csaba Metál Zrt. komplex fejlesztést hajtott végre a két kft. bevonásával. A fejlesztés az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből 771,76 millió forint támogatást kapott, amely a beruházások felét fedezte – írja az MTI.
A konzorciumvezető Csaba Metál Zrt. az Ipar 4.0 elvárásainak megfelelő vállalatirányítási rendszert vezetett be, és tanácsadással segítette a résztvevő két kis- és középvállalkozást.
A Csaba Tool Kft. 471,3 millió forintból beszerzett egy 10 tonnás, 18 méteres híddarut és két megmunkáló központot, amellyel akár 10-12 tonnás szerszámokat is tudnak készíteni. Emellett egy a szerszámtervezést segítő szoftvercsomagot is vásároltak, és bővítették az informatikai hálózatot. A fejlesztés részeként egy csaknem 500 négyzetméteres résszel bővítették meglévő csarnokukat.
A Droidx Kft. ugyancsak bővítette üzemcsarnokát 840 négyzetméterrel, és vásároltak egy nagyméretű, akár xxl-es alkatrészek, szerszámok megmunkálását lehetővé tevő központot. Ilyennel korábban a cég nem rendelkezett. A fejlesztést - 50 százalékos támogatási intenzitás mellett - 867 millió forintból hajtották végre.
A Csaba Metál Zrt. magyar tulajdonban lévő nagyvállalkozás. Békéscsabai üzeme egy nyomásos öntöde, ahol döntően a járműipar számára készülnek alumínium alkatrészek. A szeghalmi gyáregység többek között busz alvázakat, felépítményeket, lég- és üzemanyag tartályokat, haszongépjármű alvázakat, komplett trailereket és egyéb alkatrészeket gyárt.
Az ajkai Csaba Tool Szerszámkészítő Kft. műanyag fröccsöntő és alumínium nyomásos öntőszerszámok készítésével, a szintén ajkai Droidx Kft. gépalkatrészek, szerszámok, fém alapanyagú készülékek előállításával foglalkozik.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Csaba Metál Zrt. több mint ezer embert foglalkoztat; az értékesítés nettó árbevétele 2021-ben 19,6 milliárd forint volt, amiből az exportértékesítés csaknem 14,7 milliárd forintot tett ki. Egy évvel korábban valamivel 17 milliárd forint alatt volt a nettó árbevételük. Adózott eredményük 2020-ban 1,4 milliárd forint volt, ami egy évvel később csaknem mínusz 500 millióra csökkent.
A mintegy 40 embert foglalkoztató Csaba Tool Kft. árbevétele 913 millió forint volt 2021-ben, míg egy évvel korábban 561 millió. Adózott eredménye ez idő alatt 8-ról 148 millió forintra nőtt.
A Droidx Kft. 25 embert foglalkoztat. Nettó árbevétele 2021-ben 305 millió forint volt, szemben az előző évi 421 millióval. Adózott eredménye 10 millióra esett vissza a 2020-as 22 millió forintról.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők