Homlok Zsolt egy éve alapított cége, a Homlok Építő Zrt. vezette konzorcium 2,86 milliárd forintos alapajánlata mellett egy 2,67 milliárd forintos opcionális munkát is elnyert a MÁV Zrt.-től, azaz összesen 5,5 milliárd forintot érő közbeszerzésen nyert a Penta Industry Kft.-vel társulva - számolt be az állami vasúttársaság közbeszerzésének eredményéről elsőként a Magyar Nemzet.
Az üzletember azzal került be korábban a hírekbe, hogy májusban feleségül vette Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos nagyvállalkozó kisebbik lányát. Homlok Zsolt tavaly őszig a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója volt. (A cég számos vasúti fejlesztésben vett már részt, többek közt a felcsúti kisvasút építésében.)
Bevonják az R-Kordot is
A szerződés teljesítésébe alvállalkozóként bevonják többek közt Mészáros Lőrinc R-Kord Kft.-jét, és azt a Vasútvillamosító Kft.-t (rövid nevén Vasútvill), amelynek július óta, egy prágai székhelyű cégen keresztül maga Homlok Zsolt a többségi tulajdonosa - derül ki a cikkből.
A Homlok Zrt. tavaly mindössze 600 ezer forint nettó árbevétel mellett 251 ezer forint adózott eredményt ért el - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
A nyertes cégek feladata - az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató szerint - egyebek mellett új gyalogos- és kerékpáros aluljáró építése, a fővágányok átépítése 0,9 kilométeren al-és felépítménnyel együtt, a villamos felsővezeték bontása és átépítése, az állomási biztosítóberendezés átalakítása.
A kép illusztráció, forrás: Pixabay.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők