Befejezték a hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, négy emberrel szemben folytatott nyomozást - olvasható a honlapon.
Az eljárás 2014. július 10-én az MNB feljelentése alapján indult, mert a takarékszövetkezet átvilágítása során súlyos hiányosságokat tártak fel a működésben.
A nyomozás megállapította, hogy a gyanúsítottak megsértették a pénzintézet hitelezési szabályzatát, a kihelyezett kölcsönök miatt a késedelemben lévő hitelek aránya rendkívüli módon megemelkedett, ami később a takarékszövetkezet válságához vezetett.
A négy kihallgatott gyanúsított összesen nyolcmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek - olvasható a közleményben.
Az MNB 2014. július 4-én vonta vissza az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.
A takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya 2014. június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor 2014. május 31-én a 3 ezreléket sem érte el a hitelintézeti szektorban.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye