A vezérigazgató kifejtette: a keret folyamatosan bővül, jelenleg 1 milliárd euró. Kamatozása rendkívül kedvező, a refinanszírozási kamat 0,1 százalék, a hitelintézetek erre maximum 4 százalékos kamatmarzsot tehetnek, tavaly átlagosan 2,05 százalék volt az átlagos kamatrés, így ehhez a hitelhez 2,15 százalékos kamat mellett juthattak hozzá az exportáló cégek - magyarázta a vezérigazgató.
Kiemelte: a hitelt az exporthoz kapcsolódó forgóeszköz-finanszírozáshoz és beszállítói tevékenység erősítéséhez is igénybe vehetik a mikro, kis- és közepes cégek, emellett egyedi konstrukciókkal nagyvállalatok is. A hitelt elsősorban euróban veszik igénybe, de dollárban vagy forintban is nyújtható, és már feldolgozott mezőgazdasági termékek finanszírozására is igényelhető - magyarázta a vezérigazgató.
Nátrán Roland rámutatott: a beruházástól, a befektetéstől a beszerzésen, a termelésen és a kiszállításon át az árbevétel-realizálásig felvehetőek az ehp kölcsönei.
Az idén indítják a faktoring refinanszírozási hitelkeretet, és a közelmúltban jelentették be a kedvezményes kamatozású mikrohitel-számla és a hozzá kapcsolódó kártya beindítását is.
Az exporthitel minimum 10 ezer eurótól maximum 200 ezer euróig vehető fel (azaz 4 millió forinttól mintegy 60 millió forintig), 1 éves futamidőre, maximális kamata 6,1 százalék. A hitelkeret megújítható.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom