Próbaüzemben elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon vasárnap - írja az MTI.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta: 2020 korszakhatárt jelent a vasúti közlekedésben, tavasztól fokozatosan állnak forgalomba az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb hazai vasútvonalakon, a ceglédin és a vácin.
Kapcsolódó
A MÁV-Start 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadler céggel negyven, 600 ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. A negyven motorvonat több mint 200 milliárd forintba került, a vasúttársaság így 24 ezer új ülőhelyet kínálhat az utazóknak.
A vasúttársaság még korábban közölte, hogy A kétszintes motorvonatok korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, wifivel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC-t alakítottak ki, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető)..
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben