Miután decemberben bejelentette, hogy indul a választásokon, Gattyán György milliárdost egyre többször támadják azzal, hogy csak a szavazatok megosztása miatt indult. Az ellenzék részéről ezzel Karácsony Gergely főpolgármester támadta, majd több másik kormányváltást hirdető politikus is így tett.
Gattyán esetében ez ellen szól, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még mindig zárolva tartja Gattyán 50-60 milliárd forintnyi vagyonát.
Valamint bár kiderült, hogy a Teqball nevű sporteszközét népszerűsíti külföldön a külügy, sőt, még uniós és állami támogatásokat is kapott a pingpong és foci szerelemgyerekének tűnő játék. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs hivatal többször támogatta a céget. Először 2017-ben kapott 150,47 milliót „multifunkciós többcélú sporteszköz kísérleti kutatás fejlesztése” címszóval, majd 2019-ben „a gépi látás, mesterséges intelligencia és szintetikus adat felhasználásával való objektum felismerés kísérleti fejlesztése” céljából jutott nekik 243,3 millió forint. A kormány ezenkívül még 282,4 milliót szánt a Teqball Kft. biatorbágyi logisztikai központjának fejlesztésére, a Széchenyi 2020 projekten belül pedig uniós pénzeket is ítélt oda nekik: 2017-től 2020-ig összesen 381,1 millió forintot.
Viszont a milliárdos a saját vagyonából ennél jóval többet, 10-15 milliárd forintot fektetett a Teqballba. Vagyis az állami támogatások nélkül is boldogult volna.
A vállalkozó-politikus esetében a Docler Holding és leányvállalatai hozzák a pénzt, ezek közül a Live Jasmine néven megismert erotikus videóchat-szolgáltató a legismertebb. Viszont a cégháló egyik mellékágának része a Netlock, amely az elmúlt tíz évben – és már azelőtt is – számos pályázatot nyert el.
A többek között digitális azonosítással és e-aláírásokkal foglalkozó vállalattól a Magyar Postától kezdve a Magyar Nemzeti Bankon keresztül egészen magáig a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságig számos állami szerv vásárolt szolgáltatásokat - írja friss cikkében az RTL.hu. A pályázatokon ismét a milliárdos vagyonhoz képest kis összeget, 188,9 millió forintot kapott 2012 óta.
Viszont közbeszerzéseken viszonylag jól teljesített több közbeszerzést más vállalkozásokkal közösen nyert meg a cég: a vállalkozás egy 8,4 milliárd forintos állami projekt része lett, amelynek során IT-biztonságtechnikai megoldások és kapcsolódó szolgáltatásokat szállítottak a közbeszerzési hatóságnak.
A Válasz Online tavalyi cikke szerint 2021 elején a Netlock Kft. 900 millió forintos támogatást kapott egy a kabinetminiszterhez közeli magántőkealaptól, illetve az állami Eximbanktól is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?
