Gődény György pártja már biztosan indul 2026-ban – tudta meg az RTL Híradó. Gődény még 2020 szeptemberében lett ismert, amikor több megmozdulást is szervezett a Covid-oltás és a maszkviselés ellen. A Normális Élet Pártja néven indultak el a 2022-es választáson, pártlistájuk 39 ezer szavazatot kapott, így az egy százalékot sem tudták elérni. A csatorna megkeresésére azt válaszolta,
84 helyen van már egyéni jelöltjük, de terveik szerint mind a 106 egyéni körzetben lesz.
Gődény György 2022-ben azt kérte, hogy azok szavazzanak rájuk, akik mindkét politikai oldalban csalódtak, most viszont céljuk a parlamenti küszöb elérése. Szerintük „Magyar Péternek a pszichopata ámokfutása olyan mértéket ölt, ami veszélyezteti az ország stabilitását, ezért legrosszabb esetben támogatóiktól, szimpatizánsaiktól azt fogják kérni, hogy a Fidesz képviselőit és listáját támogassák.”
A Me Mo, azaz a Megoldás Mozgalom Gattyán György partja 58 ezer szavazatot kapott utoljára, ezzel alig több, mint 1 százalékot ért el, az elnökség szeptemberben dönt arról, indulnak-e a jövő évi választáson. A párt minden erejével az önkormányzatiságra fókuszál – írták az RTL-nek.
A politikai elemző szerint sok kispárt csak azért indul, hogy megszerezze a jelöltek után járó egymilliós kampánytámogatást, de a 2022-es választások óta más a cél. László Róbert szerint minél több formációt próbálnak megjelentetni az ellenzéki oldalon, hogy meg tudják osztani a jelenlegi szavazótábort.
Vége a Momentumnak? Fekete-Győr András meglepő javaslatot tett
Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon – állt elő legújabb javaslatával közösségi oldalán a párt alapítója. Itt olvashatnak erről >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni