Az építőipari feketemunka visszaszorítását szeretnék elérni azzal a rendelettel, amelynek értelmében az építkezések megkezdése előtt részletes, többek között a beruházás költségeit érintő adatszolgáltatási kötelezettsége lenne az építtetőnek.
A parlament által hétfőn elfogadott, az építőipari feketemunka visszaszorítását célzó törvény kiegészítéseként várhatóan a jövő szerdán fogadja el a kormány az építőipari adatszolgáltatásról szóló rendeletet – értesült a NAPI Gazdaság. Lapunk úgy tudja, a tervezetet ma véglegesítik, és az ágazati kollektív szerződés mellett az építőipari bértarifa-táblázatot is tartalmazza majd.
Az előterjesztés szerint egyelőre 10 millió forintos értékhatár feletti kivitelezésnél kizárólag akkor kezdhető meg a munka, ha az építtető az elsőfokú építésügyi hatóságnak nyolc nappal a beruházás kezdete előtt bejelenti a szükséges adatokat. (Ez még nem végleges, elképzelhető, hogy négyzetméterben szabják majd meg a bejelentési kötelezettség mértékét.) Ezzel sem elégszik meg azonban a rendeletalkotó, mivel mindezek mellett az építtetőnek a kivitelezés várható költségeiről is el kell küldenie az adatokat az adóhatóságnak.
Érdekesség viszont, hogy az előterjesztés kiterjed az úgynevezett sajátos építményfajtákra is, amelybe elviekben az utak és autópályák is beletartoznak. Így várhatóan a jövőben nem csupán a magas építményeknél, hanem az autópályáknál is elkerülhetetlenné válna a műszaki, kivitelezői adatok bejelentése, sőt itt is tájékoztatást kell adni a költségekről. A lapunk által megkérdezett ingatlanfejlesztők szerint ugyan az elfogadott törvénytervezet a kereteket megszabja, ám az adatszolgáltatáshoz szükséges külön jogszabályi rendelkezések hiányában konkrétumokról nem tudtak nyilatkozni.
További részletek a mai NAPI Gazdaságban
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.