A Magyar Telekom árbevétele 1,3 százalékkal 242,9 milliárd forintra csökkent, adózott eredménye pedig 25,1 százalékkal 57,5 milliárd forintra nőtt 2025 harmadik negyedévében a tőzsde honlapján szerdán közzétett gyorsjelentés szerint.
Az elemzői konszenzus a negyedéves bevétel növekedését közel 2 százalékra (245 milliárd forint), a várható nyereséget pedig 54 milliárd forintra becsülte.
A jelentés szerint az összes bevétel csökkent, mivel a távközlési szolgáltatási bevétel, mobil adat és vezetékes szélessávú szolgáltatások iránti kereslet növekedéséből adódó bővülést ellensúlyozta a rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) bevételek éves szintű csökkenése, valamint a készülékértékesítés alacsonyabb értéke.
A cég megerősítette, hogy 2025-ben 1-3 százalék közötti bevételnövekedést vár. A módosított nettó eredmény és a szabad cash flow pedig előre láthatóan legalább 200 milliárd forintot tesz majd ki az idei évben, ezen sem változtattak a negyedév teljesítménye alapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket