Megjelentette az amerikai állampolgárság megszerzését megkönnyítő úgynevezett "Trump Aranykártyát" az amerikai adminisztráció.
Donald Trump elnök a Fehér Házban tartott nyilvános eseményen és internetes közösségi oldalán ismertette a vízumkonstrukciót, amely
nagyobb befektetés esetén állandó tartózkodást tesz lehetővé az Egyesült Államokban, és megnyitja az utat az amerikai állampolgárság gyors megszerzéséhez.
Az amerikai elnök Howard Lutnick kereskedelmi miniszter és technológiai cégek vezetőinek jelenlétében közölte, hogy még aznap elérhetővé válik az érdeklődők számára a jelentkezési felület és a tájékoztató honlap. Hozzátette, hogy a "Trump Aranykártya" program az állandó tartózkodást lehetővé tévő zöld kártyához hasonlatos, ugyanakkor "több előjogot és erősebb utat jelent az állampolgárság megszerzése felé".
Hozzátette, hogy az aranykártyát a jövőben kiegészíti majd úgynevezett "Trump Platina Kártya" és a "Trump Vállalati Aranykártya", a bevételek minden esetben az amerikai államkasszába folynak be.
Az aranykártya feltétele, hogy a kérvényező 1 millió dollár költségvetési hozzájárulást tegyen, és előzőleg befizessen egy 15 ezer dolláros eljárási illetéket.
Amennyiben a kérvényező nemzetbiztonsági felülvizsgálata megfelelő eredményt hoz, az illető "rekord idő alatt" hozzájut az állandó tartózkodási engedélyhez.
A platina kártya még egyelőre nem elérhető, de a tervek szerint 5 millió dolláros költségvetési hozzájárulás és sikeres nemzetbiztonsági átvilágítás esetén lehet majd megkapni, és az aranykártyánál több jogot biztosít.
A vállalati aranykártya cégek számára teszi lehetővé, hogy alkalmazottakat telepítsenek le az Egyesült Államokon belül. A konstrukció személyenként 2 millió dolláros költségvetési hozzájáruláshoz kötné azt, hogy az alkalmazottak állandó tartózkodási engedélyt, valamint azt követően állampolgárságot szerezzenek.
Donald Trump elnök a közelmúltban már ismertette elképzelését, amelynek célja, hogy - mint fogalmazott - hosszú évek tömeges illegális bevándorlása után az amerikai adófizetőknek hasznot hozzon a legális bevándorlás rendszere.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Több tízezer ember áll rendszámcsere előtt, közeleg a határidő: ez várhat rájuk