A Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelentek szerint a bizottság megsemmisítette a tenderhez tartozó dokumentációt is. A KDB jogosnak találta az Opten Informatikai Kft. érvelését: amennyiben a jog-, illetve cégtárra külön-külön is lehetett volna ajánlatot tenni, akkor ő is indulhatott volna a tenderen, a cégtárával. A tenderdokumentációt három cég - köztük az Opten - vásárolta meg, de csak a Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. tett ajánlatot.
Az Opten azért fordult a KDB-hez, mivel a két szolgáltatás - a jogi- és a cég adatbázis - jól elkülöníthető, ennek ellenére csak a kettőre együtt lehetett ajánlatot tenni. A másik kifogása az volt, hogy az ajánlatkérő határozatlan időre akart szerződést kötni a nyertessel, ami jogsértő.
A KDB megállapította, hogy a két szolgáltatás műszakilag is elkülöníthető, ezért a közös ajánlattétellel a PSZÁF megsértette a közbeszerzési törvényt. A határozatlan határidőnél pedig idézte az Európai Bíróságot, amely kimondta: az a gyakorlat, miszerint a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződést határozatlan időre kötik, önmagában idegen a közbeszerzésre vonatkozó közösségi szabályok rendszerétől és céljától. Az ilyen gyakorlat hatása hosszú távon az lehet, hogy korlátozza a potenciális szolgáltatók közötti versenyt.
A tendert tehát új felhívással és dokumentációval újra kell indítani. A KDB azért nem szabott ki bírságot, mivel a becsült ellenérték viszonylag alacsony volt, és a jogsértés reparálható.
Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek elmondta: "a felügyelet áttekinti a KDB határozatát, és a továbbiakban annak megfelelően végzi a közbeszerzési eljárásokat".
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga