Vidar Helgesen, Norvégia Európa-ügyi minisztere az oslói parlamentben közölte: Magyarország ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik bele a pénzek elosztásába, az adóelkerülés miatt indított eljárást pedig ejtették.
"A magyar hatóságok megígérték, hogy tartják magukat az aláírt megállapodásokhoz" - mondta Helgesen.
Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, de több százmillió euróval támogatja a kelet-közép-európai országok gazdaságát, a demokrácia, a környezetvédelem és az emberi jogok előmozdítását a térségben. Tavaly azonban Oslo 153,3 millió euró folyósítását függesztette fel, azzal vádolva Magyarországot, hogy megsérti a korábban kötött megállapodásokat, s törvénytelenül lép fel a pénzeket kezelő civilszervezetek ellen.
A magyar kormány szerint a norvég alapon keresztül Norvégia a magyarországi ellenzékhez köthető csoportokat is támogatott. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön tudatta: a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében megállapodás született, így a korábbi viták ellenére újraindul a program, és az alapból felhasználható lesz 37-40 milliárd forint, az elszámolási időszakot pedig meghosszabbítják 2017 áprilisáig. Így befejeződhetnek a 2007-2013 közötti pályázati programok.
A 2014-2020-as időszak esetében azonban még vita van arról, hogy a norvég pénzeket ki ossza ki. A magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen a marsallbot - fogalmazott. Közölte egyúttal, nincs oka bocsánatkérésre a norvég alap ügyében, mert az Ökotárs Alapítvány szerinte alkalmatlan volt a pénzek kezelésére, visszaélt a norvégok bizalmával. Hozzátette: ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőben az alapítvány ne vegyen részt a pénzek elosztásban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben