Több tízezer embernek kedvezhet az új szabály, az érintetteknél pedig évente négymilliárd forint maradhat.
A legfontosabb részletszabály kimondja, hogy az illetékpasszus értelmében azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülője van. A mentesség az örökbe fogadott gyermekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne. Az új kedvezmény már nyáron életbe léphet - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek.
Egy 2010-es szabályváltozás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára. Két évvel később a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjesztették. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba.
Az eddigi kedvezményes szabályok évente nagyjából negyvenmilliárd forintot hagytak a családoknál.
Akadnak olyan ügyletek, vagyonmozgások, amelyeknél az állam akkor cselekszik a leghelyesebben, ha azokba nem szól bele, azok után nem számít fel közterhet. A vagyon családon belüli mozgása éppen ilyen - fogalmazott Tállai András.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom