Csoportos leépítésben vagyunk – erősítette meg a Világgazdaságnak a Tesco Magyarország. A lap úgy tudja, hogy a harmadik legnagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál az elmúlt hetekben több elbocsátást is bejelentettek.
A tényt megerősítette a lapnak a Tesco sajtóosztálya, arra ugyanakkor nem reagált, hogy hány dolgozóra vonatkozik a döntés.
Ökölszabály szerint a háromszáz vagy annál több munkavállalót foglalkoztató cég esetén a legalább harminc főt érintő elbocsátás minősül csoportos leépítésnek. Vagyis egy ekkora dolgozói létszámtól valószínűsíthetően megválik a magyar Tesco, aminek tízezer körüli alkalmazottja van.
Csak technikai dolog a Tescónál zajló létszámleépítés
A Tesco szerint a csoportos leépítés csak technikailag igaz. Mert bár az átalakításban érintettek létszáma eléri a meghatározott mértéket, ezért azt be kellett jelenteni a hatóságok felé, ugyanakkor
a gyakorlatban minimális lesz azon munkatársak száma, akiknek nem tudnak új pozíciót felajánlani.
A Tesco a döntést azzal magyarázza: folyamatosan fejlesztik a kínálatukat és egyre jobb vásárlási élményt szeretnének nyújtani, ezért egy hatékonyabb irányítási struktúra kialakítása zajlik a cégnél.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának