Magyarország aggódik a fejlemények miatt, és politikailag és gazdaságilag is szilárd Ukrajnára van szüksége. Arra a felvetésre, hogy Lengyelország keményebb fellépést sürget Oroszországgal szemben, Magyarország viszont ezt inkább akadályozni akarja, Szijjártó Péter kijelentette, hogy nem tapasztal eltérést a közép-európai uniós tagállamok magatartásában. Az EU-nak egységesen kellene fellépnie, és Budapest teljes mértékben betartja az Oroszországgal kapcsolatos európai irányvonalat - tette hozzá a miniszter.
Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország sürgeti-e majd a szankciók enyhítését vagy szigorítását, elmondta: "sem az egyiket, sem a másikat nem tervezzük".
Arra a kérdésre, hogy igazságtalanul vádolják-e a kormányt demokráciaellenességgel, Szijjártó azt mondta: "alkalmanként úgy érezzük, hogy igazságtalanul kezel minket a nemzetközi sajtó". Brüsszel és a magyar kormány viszonyáról kifejtette, hogy az utóbbi négy év a törvénymódosításokról az EU-val folytatott egyeztetéssel telt, és valószínűleg nincs még egy uniós ország, amelynek törvényalkotását szigorúbban figyelnék, mint Magyarországét.
Orbán Viktor kormányfő meggyőződéses Európa-párti, és elemi érdekünk, hogy jó viszonyban legyünk Európával és az Egyesült Államokkal - mondta Szijjártó arra a kérdésre, hogy hova akarja kormányozni Orbán Magyarországot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál