A választások előtt kapott minden távfűtéses, illetve földgázt használó háztartás kompenzációt. Azóta várják a fát, szenet használók a kiegészítést, de eddig még nem érkezett meg a pénz - írja az atv.hu. Lapértesülések szerint október közepétől lehet majd igényelni ezt a támogatást, ám ezt az érintett települése vezetői nem tudták megerősíteni. A kormányszóvivői iroda korábban ígéretet tett a kompenzáció kifizetésére.
"Az egy hetes tüzelő az fél köbméter, a 12 ezer forint. Hát szeretnénk, ha minél előbb megkapnánk, ugyanis kevés a jövedelem, ennyi segítség is jól jönne, ha megkapnánk" - mondta egy érintett. "Már féléve, vagy több is, hogy ígérgetik, hogy pénzt fogunk kapni. A gyerekek itthon alig esznek, nincsen semmire úgy kiadásunk" - mondta egy másik.
Kapcsolódó
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter