A hidrogént tartják a jövő üzemanyagának, mivel elektromos áram segítségével könnyen előállítható víz oxigénre és hidrogénre bontásából, ám még évtizedekig tarthat, mire az alternatív forrásokból annyi áramot termelnek az emberek, hogy jut belőle vízbontásra is. A hidrogénnel hajtott üzemanyagcellás autók azonban már megkezdték világhódító útjukat, ezért átmenetileg más hidrogénforrásokra van szükség.
Az egyik lehetőség, hogy földgázból vízgőz hozzáadásával, a másik, hogy szén gázzá alakításával állítják elő. Az utóbbi kiváló üzleti lehetőséget kínál a lengyeleknek, akik hatalmas szénkészletekkel rendelkeznek - írja a Business Insider Polska. Lengyelország már most is körülbelül egymillió tonna hidrogént termel évente, ami elég lenne ötmillió hidrogénautó üzemeltetéséhez.
Kapcsolódó
Persze fel lehet vetni, hogy hol itt a környezetvédelem, hiszen a gázzá alakítás során - amely a szén esetén oxigén és vízgőz hozzáadásával történik - szintén keletkezik szén-dioxid. Éppen úgy, mintha elégetnék a szenet. A szakértők úgy vélik, hogy a nagy telephelyeken, nagy mennyiségben, zárt rendszerben végzett hidrogéngyártás esetén megoldható a keletkező szén-dioxid kezelése, amit a járművek kipufogógázáról nem mondhatunk el.
Jacek Pawlak, a Toyota Motor Polska és a Toyota Motor Central Europe elnöke szerint a hidrogén hajtású autókkal olyan újdonság jelent meg, amely jó üzleti lehetőséget kínál a lengyeleknek. Kormánykörökben már arról is álmodnak, hogy Japánba exportálhatnának (cseppfolyósított formában) hidrogént.
Eközben az egyik szénbányászati cég engedélyt akar szerezni arra, hogy kokszgázból hidrogént állíthasson elő. Ezt a gáz azután a háztartásokban is lehetne használni fűtésre.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak