Öt év múlva nyolcezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, akiket két-háromezer pályakezdő tanár nem tud pótolni - derül ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) számításából. Összesen 11 978-an jelentkeztek idén pedagógusképzésre, ami mintegy ezerrel kevesebb felvételizőt jelent ezen a területen a tavalyihoz képest– írja a Népszava a felvi.hu friss adatai alapján.
A jelentkezők között azoknak a száma is csökkent, akik úgy döntöttek, hogy első helyen jelölnek meg valamilyen pedagógiai felsőoktatási szakot: ők most 8678-an vannak, míg 2021-ben 9791-en voltak. Ez 11,4 százalékos csökkenés a tavalyi adatokhoz képest.
Kapcsolódó
A pedagógusképzésbe jelentkezők száma az elmúlt három évben esett vissza jelentősen - írja a portál.
2020-ban 11,1 ezren jelentkeztek erre a képzési területre, ami 36 százalékos visszaesést jelentett a 2019-es 17,4 ezerhez képest. Ez azért jelent problémát, mert egyre kevesebb a pályakezdő pedagógus, a 2020/2021-es tanévben számuk alig haladta meg a kétezer főt. Az egyetemre felvettek mintegy fele jut el a diplomáig, de közülük sem mindenki pedagógusként helyezkedik el, de azok közül is többen viszonylag gyorsan – egy-két éven belül – elhagyják a pályát, akik a végzettségüknek megfelelő munkakörben helyezkednek el.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás lesújtónak nevezte az idei jelentkezési adatokat, szerinte ha a pedagógusképzésbe jelentkezők közül mindenkit felvennének és mindenki szerezne diplomát, az sem lenne elég a kieső tanárok pótlására - írja a Népszava.
Amíg egy pályakezdő tanár alapilletménye nettó 150-160 ezer forint körül mozog, addig nem várható javulás. A szakszervezetek ezért is szeretnék, hogy a kormány ne halogassa tovább a bérek rendezését.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)