„Indul a hét. Gazdasági kérdések az asztalon: mennyit jelent a béke?” – ezzel a felütéssel tette közzé hétfő délelőtt élesített Facebook-posztját a miniszterelnök.
Orbán Viktor a bejegyzéséhez egy rövidke, egyperces videó is tartozik, amelyben a kormány nevében szólva kifejtette, a múlt hetet gazdasági kérdésekkel fejezték be, és ezt a hetet is így kezdik.
Megkezdődtek a béketárgyalások előkészítő megbeszélései az oroszok meg az amerikaiak között. A két elnök már beszélt is egymással telefonon
– emlékeztetett a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közti egyeztetésekre a kormányfő, aki hozzátette, itt azt látja, hogy tíz százalékkal máris estek a gázárak, és a forint is lendületet vett.
Trumpék állítják, nem tettek „szükségtelen” engedményeket Putyinnak
Az amerikai védelmi miniszter leszögezte, visszautasítják, hogy az Egyesült Államok engedne a Putyin vezette Oroszországnak. Úgy látja, az elnök a „répa és bot” elvét követi a békéhez vezető úton. Részletek.Derűlátónak hangzó elmondása szerint „úgy néz ki, hogy ha ez így megy tovább, akkor
csak idő kérdése, és az euró árfolyama be fog nézni 400 forint alá is”.
„Ennyit jelent a béke” – fűzte hozzá saját megjegyzésként Orbán.
A miniszterelnök mondandóját úgy folytatta, hogy szerinte a békének gazdasági előnyei vannak, ezért is indítottak úgynevezett békemissziót, és tartottak ki a béke mellett az elmúlt három évben.
Szavai szerint „ha a dolgok így folytatódnak, akkor mindenki látni fogja, hogy a béke gazdasági előnyökkel is járhat, sőt járni is fog Magyarország számára” – jósolta Orbán Viktor, végül gondolatmenetét azzal zárva, ki kell tartani a béke mellett.
Orbán Viktor: Nem Európáé a jövő, az oroszlán kiszabadult a csapdából
A miniszterelnök elmondta, hogy Donald Trump hatalomra kerülésével változás állt be a nyugati gondolkodásban, és így a szomszédunkban dúló háborút is lezárhatják. A kormányfő szerint az európaiak érdeke feltehetően nem fog belekerülni az ukrajnai helyzetet rendező megállapodásba, de ami a magyaroknak fontos, azt kiharcolják. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek