Az állam által 2019 végén postázott rezsiutalványt nagyjából 2,6 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek, a szelvényeket idén május végéig lehetett beváltani. Az állam nagyjából 22 milliárd forinttal járult hozzá a nyugdíjasok és családjuk múlt téli rezsikiadásaihoz, az aktuális gáz- és villanyszámlák kiegyenlítéséhez.
A tavalyi volt a negyedik alkalom, amikor az időskorúak valamilyen utalványt kaptak az államtól, így négy esztendő leforgása alatt körülbelül százmilliárd forint került az idősekhez - sorolta az államtitkár a napilapnak. Emellett a 2017-2019 között folyósított nyugdíjprémium több mint 120 milliárd forint kiadást jelentett az államnak.
Kapcsolódó
Idén nem lesz nyugdíjprémium, mivel nagyjából három százalékkal zsugorodik a magyar gazdaság - mondta Tállai András. Mivel azonban még csak nyár van, így korai az a kérdés, hogy az év végén más típusú juttatás (minden bizonnyal az infláció miatti nyugdíjkorrekció - a szerk.) szóba jöhet-e, e szempontból a szeptemberi és az októberi adatok számítanak lényegesnek.
Jövőre pedig érkezik a 13. havi nyugdíj első heti része februárban, ez 77 milliárd forintba kerül. Mivel az Orbán-kormány számításai szerint 2021-ben 4,8 százalékkal nő a magyar GDP, az állam várhatóan nyugdíjprémiumot folyósít, e célra a nyugdíjbiztosítási alapban 53 milliárd forintot különítettek el - mondta az államtitkár.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom