Az ügyfeleket a bankszámlaköltségek csökkentésében segíti az évente kézhez kapott díjkimutatás, amit idén január végéig megkapott minden ügyfél, és ami tartalmazza a bankszámlához kapcsolódó minden lényeges költséget részletes bontásban – írja közleményében az MNB.
A kötelezően kiküldött díjkimutatás a netbankban legtöbbször a számlakivonatok, dokumentumok, kivonatok vagy a szerződések menüpont alatt találja meg az ügyfél. Amennyiben egyik helyen sem található, és levél sem érkezett erről, érdemes felkeresni a bank ügyfélszolgálatát .
Számos ügyfél fizet ugyanis többet olyan szolgáltatásért, amelyet olcsóbban is elérhetne.
Az MNB-hez érkezett adatok alapján az ügyfelek több mint negyede 6 ezer forintnál is többet fizetett a bankkártya szolgáltatásért, pedig a legtöbb banknál már elérhető évi 3-4 ezer forintért is bankkártya. Sem bolti, sem online vásárlások esetében nincs különbség a különböző típusú kártyák használati lehetőségei között, így ezzel évente több ezer forintot lehet spórolni.
Az SMS szolgáltatásért fizetett átlagos éves díj 6390 forint körül alakult. Azonban van, aki havonta fizet ennyit, és többszázezer ügyfél esetében az SMS-ekért fizetett díj meghaladta az évi 20000 forintot.
Az SMS-eket legtöbbször kiválthatja az általában ingyenes mobilértesítés, azaz a push üzenet.
A legnagyobb költségmegtakarítás akkor érhető el, ha mindenki a fizetési szokásainknak leginkább megfelelő számlacsomagot választja és a különböző szolgáltatásokat tudatosan veszi igénybe, ebben segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank megújult bankszámlaválasztó programja, ami az alábbi linken érhető el: A kalkulált eredmények alapján mindenki megtalálhatja a fizetési szokásaihoz leginkább illeszkedő számlacsomagot. Ha jelentős, akár több ezer forintnyi eltérés van a legkedvezőbb számlacsomagok és az ügyfél saját számlacsomagja között, érdemes számlacsomagot váltani, amely akár 13 munkanap alatt lehetséges az egyszerűsített bankváltás segítségével.
A bankok többségénél már van lehetőség online számlanyitásra is, így akár fél óra alatt elintézhető a számlaváltás úgy, hogy nem kell felkeresni sem a régi, sem az új számlavezető bank fiókját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban