A Ház ülése 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt azonban nem követi a megszokott interpellációs blokk, a frakciók megállapodása alapján ugyanis a képviselők csak az új kormány felállása után kérdezhetik a kabinet tagjait.
A parlamentnek a napirend elfogadásakor arról kell döntenie, hozzájárul-e az új házszabálytól való eltéréshez és már hétfőn lehetővé teszi-e a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását. A határozati rendtől való eltéréshez a képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Ha az Országgyűlés eltér a házszabálytól, akkor a kormánypárti javaslat általános és részletes vitáját is megtartják hétfőn. A képviselők ebben az esetben a benyújtott módosító indítványokat most először már az újonnan létrehozott törvényalkotási bizottságban vitathatják meg a zárószavazás előtt. Ezzel szemben a javaslat házszabály szerinti tárgyalása esetén a jövő héten csak az általános vitát tarthatják meg.
A kormánypárti indítvány alapján a devizahitelesek megsegítését szolgáló kilakoltatási moratóriumnak ezúttal nem lesz végső időpontja, egészen addig tart majd, amíg a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály megszületik.
Az Országgyűlés honlapján elérhető előzetes napirendi javaslat szerint a mai ülésnapon nem szerepel más javaslat tárgyalása.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál