György László gazdasági stratégiáért felelős kormánybiztos a Macronomx egyik kerekasztal-beszélgetésén négy pontban összegezte a délelőtti Gazdasági Évnyitón elhangzottakat:
- a gazdasági semlegességünket meg kell őriznünk – mert egy nyitott és versenyképes ország vagyunk;
- ez a kurzus 2010 óta az adócsökkentések kurzus – a családokat és a vállalkozókat segítő adópolitikát emelte ki;
- a sikeres vállalkozásokra kell fókuszálnunk – melyek a tudásba fektetnek és az exportpiacokat támadják;
- a 2025-ös év az árstabilitásról szól majd, az infláció kordában tartásáról.
Balog Ádám, a KAVOSZ elnöke Nagy Elek MKIK-elnök előadásából a „tudásalapú gazdaságot” emelte ki:
„Ez azt is jelenti, hogy az erőforrásokért folytatott harc egy kicsit hátrébb kerül, mert a tudással, az okos döntésekkel kell majd operálni.”
Nagy Márton nemzetgazdasági minisztertől a 320 milliárd forintos támogatást emelte ki, ami a KAVOSZ-on keresztül kapnak a vállalkozások – „ez egy bődületes összeg”, és a vállalkozások számára nem csak ez elérhető. Varga Mihály jegybankelnöknél azt látja, hogy „nem kapkod”, nyugalmat sugároz a monetáris politikát illetően.
Mi, mint kamara, már „a jogszabályalkotások folyamatában ott szeretnénk lenne, ahol megfogan a gondolat” – mondta Balog Ádám, hozzátéve, hogy erre azért van szerinte szükség, mert ha valamit már „leírtak” a jogalkotók, a bürokraták, akkor „ők ezt már nagyon szeretik”, abból elvenni utólag már nagyon nehéz.
Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője szerint Orbán Viktor délelőtti beszéde összhangban állt azzal, amiről a miniszterelnök néhány hete az évértékelőjén elmondott.
Szerinte a kormányfő bízik a gazdaság lendületében. Úgy véli, hogy
a gazdaságot irányítók – a miniszterelnök és a jegybankelnök – „pénzt, paripát, fegyvert” és különféle szervezeti struktúrákat a gazdasági növekedés irányába állítottak.
„Az MKIK ebben az értékalkotó folyamatban a 2025-ös évben aktív szereplőként lesz jelen, operatív feladatokat vállalva” – fogalmazott a tanszékvezető, hozzátéve, hogy több forrás szétosztása is mehetne a kamarán keresztül, hiszen a vállalkozói szektorhoz legközelebb mégiscsak az érdekképviselet van.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció