Az októberben bezárt Gellért fürdő évente mintegy 4 milliárd forint bevételt termelt a BGYH számára. Vagyis ennek kiesése komolyan érinti a társaságot.
A fürdőt utoljára 2007-2008-ban újították fel, azóta viszont elavultak a vezetékek és a berendezések, és már csak részben biztosított a vendégkomfort
– írja az Index.
A fürdő felújítása önmagában mintegy 20 milliárd forintba kerülne, a megtérülését 8 évre becsülik. A BGYH összesen 60 millió euró, azaz körülbelül 20 milliárd forint értékben venne fel hitelt két banktól, amiből a Gellért mellett a Rác fürdőt és a Széchenyi termálrészlegét is rendbe tennék.
A Gellért a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Grouphoz tartozik, a fürdő és a hotel között jogi, tulajdoni és műszaki összefonódások is vannak.
A Fővárosi Közgyűlés noha megszavazta a hitelfelvételt, a kormány azonban a múlt héten indoklás nélkül nemet mondott rá. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a fürdőfelújítások megtérülnének, és gyarapítanák a város vagyonát, a BGYH szerint pedig biztonságosan vissza tudnák fizetni a hitelt.
A BGYH jelezte, hogy nem adja fel: amint lehet, újra benyújtják a hitelkérelmet, addig pedig változatlanul haladnak az előkészítő munkálatok.
Így foghat ki egy jó fürdőzést ingyen
Tóalmáson október óta zárva van a fürdő, mert meghibásodott az egyik szivattyú. A javítás vége január közepén várható, de most egy napra kinyitnak, és belépőt sem kérnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek