Utcára vonultak tegnap a fuvarozók, akik nem értettek egyet az útdíjemeléssel. A demonstráció egyik szervezője, Orosz Tibor kijelentette: a tüntetők az MKFE és az útdíjtörvény teljes átgondolását, utóbbi eltörlését, valamint érdemi egyeztetést követelnek az Építési és Közlekedési Minisztériummal, és jelezték, hogy eredmény hiányában a tiltakozást folytatják.
Hozzátette, hogy az elmúlt két–három hétben Magyarország szinte összes vállalkozójával beszélt, és mindenki támogatta a kezdeményezésükben.
Itt van egy anomália, ha nem az volt a cél a Közlekedési Minisztérium részéről, hogy többletbevételhez jusson a magyar kormány, akkor ezt máshogy is meg lehetett volna oldani. A kommunikáció az az, hogy egy szintre kell hozni az autópályát és a főutaknak a díjszintjét, és akkor a fuvarozó inkább az autópályát választja. Akkor csökkentsük az autópálya díjat a főút szintjére, és akkor ugyanott vagyunk, és nem okozunk ezzel ekkora káoszt
– fogalmazott. Hozzátette, azt kérték, hogy a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete gondolja át az eddigi munkáit, álljanak fel, és a szervezet alakuljon teljesen újra.
Ha megegyezés született volna, akkor nem lenne itt 3-4-5 ezer kamion, nem tudjuk a számot, de rengetegen vagyunk
– mondta, és egyben bejelentette, egy mindentől független új szervezet megalapításáról döntöttek az elmúlt két hétben, annak szervezése megkezdődött.
Volt egy pillanat. Az utolsó pont, amikor finoman szólva az MKFE átb*szott minket – magyarázta annak okát, hogy miért van szükség másik érdekvédő szervezetre. Jóhiszeműséget feltételeztek az MKFE részéről az elmúlt két hétben, ígéretek voltak, megbíztak bennük, de nem kellett volna.
„Engem péntek délután 5 órakor a főtitkár felhívott a minisztériumból, elmondta, hogy mi lenne ez az ajánlat. Én arra azt mondtam, hogy mi ezt nem fogadjuk el. Nem is fogadtuk el, látható itt az eredménye, mégis aláírták”.
Az emelés teljes eltörlését követeljük. Míg ez nem lesz meg, nem hagyjuk abba. Az emelés minden magyart érinteni fog, óriási áremelést jelent – mondta Orosz Tibor.
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Korábban az építésügyi és közlekedési minisztérium hírül adta, hogy megállapodtak a fuvarozókkal az útdíjakról, aztán kiderült, hogy ők nem az egész szakmát képviselték. Tegnap többezer kamion indult a főváros felé, és benította meg az M3-M0-áshoz vezető utakat. 50 jármű mehetett be a Hősök terére, ahol beszédeket mondtak, de leginkább arra vártak, hogy menjen oda Lázár János. A miniszter egy Facebook-bejegyzésben reagált.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!