A Magyar Nemzeti Bank 42 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki jegybanki engedély nélkül gyűjtött pénzt befektetési ígéretekkel – közölte az MNB kedden az MTI-vel. Az ügy súlyára tekintettel az MNB már az eljárás során feljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál.
A jegybank vizsgálata szerint az érintett értékpapírokba, devizapárokba, kriptovalutákba és forex ügyletekbe történő befektetések lehetőségével csábította a magyar magánszemélyeket. A befektetők több száz millió forintot adtak át neki.
A konstrukció kezdetben egyszerű volt: a pénz átvételéről átvételi elismervények, később megbízási szerződések készültek. A magánszemély az átvett összegekre tőkegaranciát vállalt, és havi 2,5-6 százalékos hozamot ígért, esetenként pedig szóban akár havi 7 százalékot is.
A vizsgálat azonban feltárta, hogy a tényleges kereskedés legfeljebb a kezdeti időszakra korlátozódott, később az átvett pénzek jelentős részét saját életvitelére fordította. Ezt a magánszemély saját bevallása is megerősítette.
Az MNB megállapítása szerint a tevékenység leplezett nyilvános forrásgyűjtésnek minősült. A magánszemély üzletszerűen, vagyonszerzési céllal, előre meg nem határozott befektetői körben, rendszeresen végezte az engedélyköteles pénzügyi tevékenységet.
A jegybank ismét felhívta a figyelmet arra, hogy befektetés előtt érdemes ellenőrizni, hogy a szolgáltató rendelkezik-e a szükséges engedéllyel és szerepel-e az MNB nyilvántartásában. További tájékoztatás kérhető Budapesten az MNB ügyfélszolgálatán, vidéken a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodákban, illetve a jegybank honlapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt