A bűnszervezet vezetője a megrendelők igényei szerint cseh cégek nevére vásárolt luxusautókat magyar autószalonokban. A Porschékat, BMW-ket, Mercedeseket, Audikat és más értékes autókat kivitték Csehországba, ahol forgalomba helyezték őket és külföldi rendszámot kaptak. Ezután a megrendelők bérleti szerződéssel használták az autókat, majd a fiktív számlákkal magyar számlázási láncolaton átfuttatott járműveket kedvező áron meg is vették - ismerteti az esetet a NAV közleményében.
A bűnszervezet tagjai egy ideig a saját nevük alatt üzleteltek, de később már ukrán és magyar strómanok neve mögé rejtőztek. A konstrukcióval a magyar költségvetésnek több mint 500 millió forint kárt okoztak, mert a fiktív számlák közbeiktatásával az értékesítés áfáját nem fizették meg.
Csak ajánlással lehetett bekerülni a vevői körbe
A bűnszervezet dél-alföldi vezetőjétől egy kiterjedt ismerősi kör vásárolta a járműveket, a vevők közé csak ajánlással lehetett bekerülni. A megrendelők között többen születésnapra, karácsonyra, diplomaosztóra vásárolták a luxusverdát.
Húsz évet is kaphatnak a bűnszervezet tagjai
A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egyszerre mintegy 30 helyszínen csaptak le a bűnszervezethez köthető ingatlanokra és foglaltak le bizonyítékokat. A luxusautókkal kereskedő áfacsaló férfit és két társát a nyomozók bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt őrizetbe vették. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
Az akcióval a NAV a bűnszervezet működését megszakította, az elkövetők akár húsz év szabadságvesztésre is számíthatnak - közölte a NAV.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben