A tájékoztatás szerint Magyarországon a családi vállalkozások száma meghaladja a 900 ezret, a hazai vállalkozások kétharmada ilyen jellegű cég.
A kutatás eredménye szerint a családi vállalatok 48 százaléka vezetett be új, vagy jelentősen javított terméket, illetve szolgáltatást az elmúlt két évben, míg az összes vállalatot nézve ez az arány 45 százalék.
A családi vállalatok a vállalati szektorhoz hasonlóan jellemzően az elmúlt két év bevételének 2-10 százalékát forgatták vissza innovációs tevékenységre. A cégek negyede ugyanakkor a bevétel több mint 10 százalékát fordította erre.
A fejlesztésekben elsősorban a vállalat saját dolgozói vettek részt, de a családi vállalatok 6 százaléka technológiai startupokat is bevont a folyamatba, míg a teljes vállalati szektorban 4 százalék volt ennek aránya.
A teljes vállalati szektorral megegyezően a családi cégek átlagosan a működési költségek 5 százalékát fordították szoftvervásárlásra, informatikai fejlesztésekre és a folyamatok automatizációjára 2020 óta.
A családi vállalatoknál az elmúlt két évben főként olyan digitális korszerűsítés történt, aminek eredményeképpen a meglévő szoftvereket, alkalmazásokat már hálózatban tudják kezelni, valamint egyszerűbbé és gyorsabbá vált a feldolgozható adatok rendszerezése, számítása és kiértékelése. A teljes vállalati szektorban is történtek ilyen jellegű fejlesztések, csak kisebb mértékben.
Emellett a dolgozók informatikai tudásának fejlesztésére a családi cégek valamivel több pénzt költöttek, mint a vállalatok általában, előbbinél átlagosan 22 dolgozónak, utóbbinál pedig 20-nak biztosítottak informatikai továbbképzést 2020 óta.
Az innovációs kutatás 360, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó magyarországi társas vállalkozás innovációs ügyekért felelős döntéshozójának megkérdezésével történt, a felmérést az Impetus Research készítette 2022. szeptember 22. és október 14. között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)