Kásler Miklós miniszter a helyszínen tájékozódott arról, hogy a betegek, az őket gyógyító és ápoló orvosok, ápolók, valamint a teljes személyzet biztonságban van, és a főigazgatót minden segítségéről biztosította.
A miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban úgy fogalmazott: "ami rajtunk múlik, azt megtesszük".
Kásler Miklóst a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, Bedros J. Róbert tájékoztatta a helyszínen a tűzesetről, annak körülményeiről. A főigazgató a videóban elmondta: a tűz a sürgősségi osztály detoxikáló helyiségéből indult ki. A tűzben egy beteg életét vesztette. Az A épületben lévő 56 beteget biztonságba helyezték.
Jelenleg a károk felmérése folyik - mondta Bedros J. Róbert.
Vasárnap reggel ütött ki tűz a XI. kerületi Tétényi úton lévő Szent Imre kórházban.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte: a tűz mintegy 50 négyzetméteren égett egy földszinti helyiségben. A lángok és a hőterhelés azonban mintegy 100 négyzetméteren rongálta meg az épületet.
A tűzeset keletkezésének körülményeit a katasztrófavédelem hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte: egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt vesztette életét. Hozzátette: a helyszínre hét mentőegység érkezett, két férfit és egy nőt füstmérgezés gyanújával más kórház toxikológiai osztályára vittek.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom