Csaknem 800 vidéki kis- és középvállalkozásnál (kkv) 5400 álláshely jött létre a kkv kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően, 21,5 milliárd forintból – közölte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nkft.) csütörtökön az MTI-vel.

A programot 2021 szeptembere és 2023 októbere között valósította meg a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft. és az OFA Nkft. konzorciumi formában, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop), 100 százalékos uniós támogatással.

A közlemény szerint a programban igényelhető vissza nem térítendő támogatás célja a kapacitásbővítés költségeinek részleges átvállalása volt a munkavállalói létszám növelése érdekében. A támogatásra Budapest és Pest vármegye kivételével minden régióból és megyéből pályázhattak a kis- és középvállalkozások.

Az érintett kkv-knak a támogatás feltételeként vállalniuk kellett, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, legfeljebb huszonöt emberrel bővítik a foglalkoztatottak létszámát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint volt.

A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezte, legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.

Az igénylő munkáltatók pedig vállalták, hogy a támogatott dolgozókat nyolc hónapon túl azonos időszakra, azonos munkaidő és azonos bruttó munkabér mellett tovább foglalkoztatják. Ezáltal a program 16 hónapig garantálta a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára.

A kapacitásbővítő támogatást a keleti országrészben igényelték a legtöbben, száznál több projekt helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is.

Uniós magyar elnökség: felkészülnek a cégek

A magyar kormány prioritásként kezeli, hogy a hazai vállalatok is felkészüljenek a magyar uniós elnökségre. A felkészülés jegyében a hazai tech iparág kiemelkedő szereplői számára workshopsorozatot szervez a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az Euroatlantic Zrt-vel és a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft-vel. Bővebben --->