A főpolgármester Facebook-videójában közölte, hogy a Fővárosi Önkormányzat megkapta a Fővárosi Törvényszék végzését, amelyben azt írják: a szolidaritási hozzájárulás tárgyában folyamatban lévő perben megtartja a bíróság a március 16-ra kitűzött tárgyalást.
Emellett pedig Karácsony szerint a Törvényszék arról is döntött, hogy az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz fordulnak az ügyben a pereskedést tiltó kormányrendelet miatt, mivel az „sérti a jogbiztonság elvét, a jogállamiság elvét, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát”. A bíróság egyedi normakontrollt fog kezdeményezni.
Nem csak a Fővárosi Törvényszék ment szembe a kifogásolt kormányrendelettel, már a Kúria is utalt arra, hogy a rendelet jogellenes lehet. A 24.hu megkereste a legmagasabb szintű bírói fórumot arról, miként látják a bírósági eljárások megszüntetését kimondó kormányrendeletet, mire azt válaszolták, hogy „az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerint Magyarországon a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.”
Hozzátették: sajtóérdeklődés alapján nem, csak és kizárólag az elé kerülő konkrét jogorvoslati ügyekben van a Kúriának hatásköre eljárni és jogi álláspontot kialakítani.
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Budapest főpolgármestere szerint ha a főváros esetében a kormány a jog fölé helyezheti magát, akkor ezt bárkivel megteheti.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat