„A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20 százalékos, a pipereáruknál pedig közel 26 százalékos átlagos árcsökkenés tapasztalható. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával” – így reagált a friss inflációs adatközlésre a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Mint írták: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 júniusában az előző év azonos időszakához képest az infláció 4,6 százalék, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalék volt.
Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt, míg a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva éves összevetésben 4,9 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest pedig kismértékű csökkenést mutat. A tárca előzetes jelzésével összhangban
az élelmiszer-infláció növekedése elsősorban a szezonális élelmiszerek, így a friss gyümölcsök és zöldségek áremeléséhez köthető, amelyet a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta kínálati zavarok idéztek elő. A gyümölcsök drágulása nem magyar sajátosság, tavasszal Európa-szerte megugrottak a gyümölcsárak.
A kormány folyamatosan nyomon követi az árak alakulását és szükség estén kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében – ígérték.
Árrésstop: szembesítettük súlyos hatásaival a minisztériumot
Azt már tudjuk, hogy mivel számol a jegybank, amikor az árréstop kivezetésének hatásairól van szó. Most az illetékes tárcát, az árréstop projektért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot kérdeztük: milyen lesz egy árrésstop nélküli Magyarország. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni