A Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök a hitelek felvételéről úgy nyilatkozott, hogy az lényegében természetes, amikor egy ország nyugdíjra, kórházra, egyetemre, főiskolára, autópályára és sok mindenre többet költ el, mint amennyit az adófizetők befizetnek. A kormányfő úgy látja az ország gazdasága alapvetően jól muzsikál, de az állam éppen a túlköltekezés miatt nagy odafigyelést igényel. Az autópályákkal kapcsolatban kifejtette, szükség van, hogy keletre, délkeletre is menjenek az utak. Igaz, elismerte, a választási programban ígért 800 kilométer fele, épülhet meg a ciklus végéig. Azonban, mint mondta ez a 400 km autópálya is több mint háromszor annyi, mint ami korábban épült.