A tárca szerint az augusztusi átlagárról a BÉT-en azért nem adtak ki tájékoztatást, mert nem volt elegendő kötés.
A piaci szereplők - földtulajdonosok és bérlők - között ugyanakkor bevett gyakorlat, hogy szerződéseikben nem előre rögzített fix árat állapítanak meg, hanem a konkrét haszonbér kiszámítását meghatározott mennyiségű termény (alapvetően búza) tőzsdei árától teszik függővé. Az éves haszonbér kiszámításának alapja pedig jellemzően éppen az augusztusi tőzsdei átlagár, így a haszonbérleti megállapodások jelentős részét érintheti, hogy az idén ilyet nem tettek közzé - írja a szakportál.
A tőzsdei ár hiánya nem okozhatja viszont a haszonbérleti szerződések teljes ellehetetlenülését, mivel az egyik félnek sem felróható "külső körülmény" nem jelent szerződésszegést - hangsúlyozza állásfoglalásában a minisztérium.
Ez a mostani helyzetben azt jelenti, hogy a feleknek az augusztusi tőzsdei ár hiánya miatt közös megegyezéssel módosítaniuk kell megállapodásaikat. Ha pedig nem tudnak megegyezni, bíróságtól kérhetik a vita eldöntését és a valós haszonbér megállapítását - írja az agrarszektor.hu.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Saját aranyukra fáj a németek foga