Az Európai Bizottság által kiadott riasztás szerint fennáll a veszélye, hogy E.coli baktériummal fertőzött az olasz, német, francia és román piacon forgalmazott román juhsajt. Ezt követően a román állat-egészségügyi hatóság bejelentette, hogy elrendelte 20 tonna Arges megyei Bradet tejtermék visszavonását a román piacról.
A Nébih jelenlegi ismeretei szerint Belgiumba, Németországba, Spanyolországba, Franciaországba és Olaszországba szállítottak a termékekből, ugyanakkor az érintett országok köre még bővülhet. A hivatal az eset teljes kivizsgálásának lezárásáig, elővigyázatosságból, a gyártó (SC Bradet SRL) termékeinek fogyasztását nem javasolja.
Kapcsolódó
Amennyiben a visszahívásban Magyarország is érintetté válik, a hivatal - többek között online felületein keresztül - haladéktalanul tájékoztatja a magyar vásárlókat.
Pénteken a román média közölte, hogy olasz kezdeményezésre európai élelmiszer-biztonsági riasztást adtak ki a Romániából származó juhsajtra, miután az olasz hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy egy Firenzében dolgozó román vendégmunkás kórházba került kislánya Romániából importált juhsajt fogyasztása miatt kapott E.coli baktériumfertőzést.
A Nébih tájékoztatása szerint az E.coli baktériumtól történő megbetegedés forrása leggyakrabban nyers, vagy nem kellő mértékben hőkezelt, esetleg már a hőkezelést követően utószennyeződött tej, tejtermék és hús, illetve trágyával szennyeződött nyers zöldség, gyümölcs, csíráztatott mag lehet. Jellemzően emberi mulasztás, a higiéniai előírások be nem tartása esetén fordul elő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Kigyulladt egy mozdony a Balatonnál, aztán szarvast gázolt a vonat ugyanazon a vonalon

Riasztó jelentést tett közzé a NASA
